Akupunktúra és életmódváltás szembetegségre
A honlap története 1997 tavaszán indult.
Az ötlet szülő atyja Gábor bácsi, a ki a jogosítványát szerette volna hosszabbítani, és kiderült, hogy a doktornő ezt nem tette meg,mert szemfenék meszesedédt talált mindkét szemében.
Gábor bácsi már nem jöhetett haza a kis trabantjával, mert közölték vele,hogy”fehér botot kell venni, nem Trabantot vezetni”mert rövidesen meg fog vakulni, ha így folytatja.
Tehetetlenül ment szemorvostól-szemorvosig.klinikától-klinikáig, de mindenhol tehetelenek voltak.Infúziózták, injekcióztás, az eredmény egyre rosszabb lett, sajnos ez még jobban elkeserítette Gábor bácsit.
Személyes élménye indította arra, hogy végre szembeszegüljön addig érzett tehetetlenségével, és végre összefogjon sorstársaival annak érdekében, hogy valami történjen. Így gondolta, hogy elinditja ezt a honlapot, hátha sorstársaival összefogva siokkal többet tud meg betegségéről , annak ápolásáról.
De a történet még ennél is hamarabb kezdődik.hiszen lánya elinditott több fórumot is, ahol betegek találtak egymásra hozzátartozóik révén, hiszen Ők nem tudnak fórumozni.Ezeken a fórumokon és később a találkozokon tapasztalatokat cseréltek.
Egyre többször lehetett hallani arról ezekben a párbeszédekben egy-egy elejtett félmondat erejéig, hogy a szemfenék meszesedés karbantartható szemorvos által végzett akupunktúrával, táplálkozási szokások megváltoztatásával, gyógynövényekkel.Ez egyféle kiutat jelentett sok beteg sszámára, akiket addigra már elgyötört a orvoshoz járás,infúzió és klinikákon drága pénzért vesztegetett 200000ft/db és hat kell belőle egy kúrára, méregdrága injekció.-amire ráadásul még garanciát sem vállalnak, hogy használni fog. .
Elkezdődött egyfajta úttörő harc: keresték a módot ezek a közösségek, hogyan lehet elmenni egy jól alkalmazott akupunktúra irányába, miért jó az akupunktúra és a táplálkozás valamint a gyógynövény összehangolása, mi áll a szemfenék meszedés mögött?
Folyt az angol nyelvű szakirodalom lázas fordítása, a szaglászás, az orvoskeresés, a bizalmas infócsere. S főleg örültek minden újonnan érkezett eredmény beszámolónak.
Ámde fáradságos harc volt ,az ügy nem élvezett és ma sem élvez publicitást, nem jelentek meg erről magyar cikkek, kevés szemorvos vállalta fel ezt a fajta kezelést,sokan hülyeségnek tartják még ma is , akik ismerik azok meg hallgatnak, mert nehéz a pontkombináció megalkotása egy ilyen szembetegnél. Nem terjedt kielégítően az információ, ellentmondásos tanácsok hangoztak el.
Véget kellett vetni a tudatlanságnak, a rémhírek terjesztésének, és annak az állapotnak, hogy rengeteg érintett beteg egyik orvostól a másik bukdácsol, mert nem tudják kezelni fel a baját
Ezért épült meg a laikusok ismeretterjesztő honlapja SZEMFENÉK néven. zekesztését vállalta. Közben felkérték dr.Ozsváth Mária orvos –természetgyógyász akupunktőrt, Megkérték a doktornőt, hogy ennek a honlapnak a kérdezz-felelek funkcióját lássa el
, és a megfelelő életmód váltással táplálkozással kapcsolatos ismereteket mondja el a betegeknek
2002-től minden hónapban van szemtréning eljárások ingyenes tájékoztató a Csanády utcában, ahol egyre többen jelennek meg és próbálják megtanulni a lehetséges karbantartó módszereket, technikákat a maradék látásuk megőrzése érekében
Barát Mónika
barmoni1@gmail.com
